„Nem kell ismernem a célomat, mert a célom ismer engem.”
(Weöres Sándor)
Valószínűleg mindannyian hallottuk már a karma kifejezést, amely cselekedeteink ok-okozati összefüggését jelenti. Talán a dharma szó is ismerősen cseng, ha máshogy nem, a buddhizmussal kapcsolatban, ahol a dharma a Három Drágakő egyike; a rend, az erkölcs, a törvény, illetve Buddha tanítása maga.
De mi is az a svadharma? A szónak két jelentése van, egyik a saját természetünket jelenti, melyet meg kell ismerni, el kell fogadni, és aszerint cselekedni. Ez az önazonosság. Van egy kép, amely bejárta az internetet, ezen egy kis orrszarvú látható, aki a futópadon lohol, példaképe pedig egy unikornis, akivé szeretne válni. A felirata pedig. Sose add fel álmaid! Ez az asvadharma, amikor valaki a saját sorsa ellen él. Hiú ábránd, hogy valaha unikornis lesz, akármennyit is fut. El kellene fogadnia azt, hogy ő egy orrszarvú, és megélni az orrszarvúság legmagasabb szintjét. Osho azt mondja, hogy a rózsák azért virágoznak gyönyörűen, mert meg sem próbálnak lótuszok lenni.
A szó másik jelentése az életben való (szent) küldetésünk felismerése.
A Bhagavad-gítában Krisna azt mondja Arjuna-nak:
„Sokkal jobb a saját természetünkkel megegyező kötelezettségünk teljesítése hibákkal tarkítva, mint valaki más természetének megfelelő kötelezettség hibátlan megvalósítása. Igazából jobb meghalni saját kötelezettségünk teljesítése közben, mint egy olyan utat követni, amely félelmet kelt bennünk.”
Sri Sri Ravi Shankar szerint:
„A Swadharma minden olyan cselekedet, amely nem okoz félelmet vagy szorongást. Ez az a cselekedet, amikor úgy érzi, hogy valami arra készteti Önt, hogy megtegye, és amely nélkül nyugtalanul érezné magát, ez a Swadharma.”
Mit is jelent ez valójában? Tehát, ha arra van belső késztetésem, hogy festő legyek, akkor ne menjek el könyvelőnek. A belső hívásunknak kell engedelmeskednünk, hogy kibontakoztassuk képességeinket és tehetségünket. Vagy máshogy megközelítve, ha önvizsgálatot tartok, megnézem, hogy mihez van tehetségem, merre van hívásom, milyen minőségek vannak bennem, és megpróbálom annak a legmagasabb szintjét kihozni magamból. Nagyon jó tanítás erre Hajnal Anna verse:
Nem szerethet mindenki
Fontos, hogy megtanuld: nem
szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ
legfantasztikusabb szilvája,
érett…, zamatos…, kívánatosan
édes, és kínálhatod magad
mindenkinek, de ne feledd:
lesznek emberek, akik nem
szeretik a szilvát. Meg kell
értened: hogy te vagy a világ
legfantasztikusabb szilvája, és
valaki, akit kedvelsz, nem szereti
a szilvát, megvan rá a
lehetőséged, hogy banán legyél.
De tudd, ha azt választod, hogy
banán leszel, csak középszerű
banán leszel. De mindig lehetsz a
legjobb szilva. Vedd észre,
hogyha azt választod, hogy
középszerű banán leszel, lesznek
emberek, akik nem szeretik a
banánt. Töltheted életed további
részét azzal, hogy igyekszel jobb
banán lenni, ami lehetetlen hisz te
szilva vagy, de
megpróbálkozhatsz megint a
legjobb szilva lenni…
Ha önmagam, és az önazonosságom ellen élek, akkor (is) kialakulhatnak betegségek, hiszen elnyomom, lefojtom a valódi tehetségem, hívásom a világba. Ennek a gyökéroka általában a félelem. Félek, hogy nem vagyok elég szerethető, ezért félek nemet mondani, félek attól, hogy ha mégis festő leszek, akkor éhen halok, hiszen könyvelőként biztos bevételem volt. Azonban hiába nyomjuk le magunkban a Svadharmát, egy pillanatra sem felejtkezhetünk el róla. Amikor pedig elfogadjuk a sorsunkat, akkor megnyílnak az ajtók is.
Paulo Coelho szerint: „És amikor igazán akarsz valamit, az egész világmindenség összefog abban, hogy elérhesd.”
Hát, nem kipróbálnivalóan csodás?
