Iroda-blues

Hát ez remek! – gondoltam, mikor megláttam a meghívót a céges levelezésben, hogy a héten be kell menni az
irodába. Valami csapatösszehozó találkozó, nem értem, minek, így az online térben is remekül összejöttünk a
felesleges megbeszéléseken. Mindegy, végül is még úgysem találkoztam a kollégákkal élőben. Alig két hónapja
kezdtem a cégnél, 100% Home Office ígérettel, amit eddig be is tartottak. Ám legyen, de akkor szereznem kell valami
elegáns-csinit, és nem ártana a hajammal is kezdeni valamit, hisz ha mind bent leszünk, akkor…akkor élőben látom
Rafaelt is. A csapat első embere, ez a viselkedésén is látszik, mindig okoskodik, és egyedüliként száll szembe a
vezetőséggel, ha valamivel nem ért egyet. Jó, mondhatnánk akár, hogy férfias a viselkedése, de nekem nagyon nem
szimpi. Öntelt és beképzelt, látszik, hogy azt hiszi, minden nő odavan érte. Mekkorát téved!
Kicsit izgulok, a liftben igazgatom a hajam, feltűztem, de hagytam pár tincset lazán leomlani, amolyan business
woman-osan. Végül találtam a szekrényben egy közepesen viseltes fekete nadrágkosztümöt, vajszínű csőtoppal.
Enyhe, natúr smink, ennél többet nem tudtam kihozni magamból. A tárgyalóban gyülekezünk, már páran bent
vannak, a kamerás megbeszélésekről felismerek mindenkit. Kicsit feszengve üdvözlöm őket, de Rafát nem látom.
Remélem, nem is jön, nincs kedvem a nagyképű önajnározását hallgatni. Aztán Erica, a cuki kis ír lány kérdezősködni
kezd rólam, így nem is veszem észre, hogy a mellettem lévő székre leült valaki, csak mikor bejön a főnök és mindenki
elcsendesedik. Oldalra nézek és…eláll a lélegzetem. Egy gyönyörű, mély, mogyoróbarna szempár szegeződik rám,
huncut, de kisfiús mosollyal karöltve, egy mérnöki pontossággal megtervezett tökéletes férfi arcban: Hello! I’m Rafa!
– nyújtja a kezét, mintha nem tudnám, ki ő. Egy pillanatra lebénulok, kamerán is látszott, hogy nem olyan csúnya, de
erre nem számítottam. Olyan aura lengi körül ezt a pasit, hogy azt is elfelejtem, hogy hívnak, azt hiszem, Olívia. A
megbeszélésből nem sok marad meg, csak az, hogy hogyan próbálom végig palástolni a remegő térdem és a
gyomromban azt a fura érzést, ami, azt hiszem a vonzalom olyan foka, amivel korábban még nem találkoztam,
legfeljebb mikor tinikoromban Johnny Depp poszterét csókolgattam a falon, és elképzeltem, hogy a Don Juan című
filmben engem akar meghódítani. Az esemény után a konyhában próbálok oldódni, mikor megjelenik előttem egy 1
méter 80 centiméternyi tömény tesztoszteron, izmosan és illatosan, és egy bögre kávét nyújt felém. – Úgy képzelem,
így szereted – mondja, és egy tízezer dolláros mosolyt lő irányomba. Belekortyolok a kávémba, és voilá, valóban,
pont így szeretem. Kevés cukor, sok tej. Talán lenyomozott valahogy, vagy csak beletrafált. A kis nyomulós, biztos
minden kolleginánál eljátssza, hát nálam nem fog bejönni.
A nap lassan telik, mivel minden pillanatban azt keresem, hogy kerülhetnék Rafa közelébe. Megbuggyantam? Nem
fog ez a nagyképű macsó levenni a lábamról! Csak ne bámulna ő is egész nap. Ha nem munkahelyen lennénk, hanem
egy szórakozóhelyen, meg lennék róla győződve, hogy fel akar szedni, és a szemével már jócskán levetkőztetett, de
ez itt egy komoly, professzionális közeg. Itt ilyen nem fordulhat elő. Fénymásolnom kell pár dolgot, így bemegyek a
kis mellékfolyosó végén lévő szobába, ahol az iratokat tárolják. Épp a fénymásoló-bluest hallgatom (a masina
monoton kattogását), amikor nyílik az ajtó, és belép, na ki? Persze, hogy Rafa. Nyilván kifigyelte, merre megyek. –
Olívia! Nahát, pont itt vagy te is? – mondja tettetett meglepődéssel, na – gondolom magamban – nem vagy valami jó
színész, apukám. Az ajtó automata-záros, kattan mögötte, és a következő pillanatban azt érzem, hogy mögöttem áll,
a forró lehelete szinte égeti a nyakamat. Érzékien belesúgja, vagy inkább belebúgja a fülembe: – Örülök, hogy végre
kettesben lehetünk, Olívia… – Mély, férfias hangjától és a testéből áradó forróságtól érzem, ahogy elborít a vágy és
azt hiszem a testnedv-elválasztásom is beindult. Biztos hormonokkal mérgezik itt a vizet, másról nem lehet szó. A
következő pillanatban maga felé fordít, és miközben tüzes tekintete szinte égeti a retinámat, nagyon sokára, érzésre
órák múlva, mintha lassított felvételről menne, a száját a számra tapasztja. Ahogy megérzem ajkának édeskés ízét,
teljesen elveszek és visszacsókolok, először csak óvatosan, majd érzem, ahogy futótűzként terjed el testemben a
vágy, és már vadul kívánom a csókját és az érintését. Nem várat sokat magára, a latin temperamentum azonnal
működésbe lép. Hirtelen mozdulattal lehúzza a nadrágomat, felkap a fenekemnél fogva, és feltesz a fénymásoló
tetejére. Ott ülök a villódzó üvegen egy fehér tangában, miközben a vajszínű csőtopomat egy határozott mozdulattal
letépi, és a kőkeményen meredező mellbimbómat a szájába veszi, és olyan erotikusan szívogatja, hogy már ettől
majdnem teljesen elszállok. De én sem vagyok rest, márkás igét kigombolom (vagy széttépem?) és enyhén szőrös,
kisportolt testét végig szántom a körmömmel. Úgy tűnik, tetszik neki a bennem rejtőző vadság. Kigombolom a

sliccét, hevesen lerántom a boxerét, és igen: ott ágaskodik előttem szépséges, méretes férfiassága. Hirtelen
megértem, honnan ez a túltengő önbizalom. Gyorsan megragadom, azt akarom, hogy hatoljon belém mielőbb. Érti a
célzást, előrébb húzza a csípőmet, én a hátam mögött támasztom magam, lábaim a csípője körül, ő félrehúzza a
bugyimat és MOST! Megtörténik a „csapategyesítés”, mint kés a vajban, miközben szenvedélyesen és vadul
folytatjuk nyelveink játékát. Ilyet még soha életemben nem csináltam, bár mindig is vágytam valami hasonlóra. Ki
hitte, hogy ez az öntelt félisten fogja elvenni a szüzességem. Na, nem az igazit, csak a nyilvános helyen egy
félidegennel-félét. Tisztára bevadul, látszik, ahogy teljes átéléssel élvezi minden pillanatát, közben néha összeszorítja
a szemét és kéjesen, de férfiasan nyög és sóhajt. Egyik kezével a mellem masszírozza, a másikkal a benyúl a hajam alá
a tarkómhoz, és gyengéden meghúzza, a fejem kéjesen hátra hajlik, akkor a nyakamat kezdi csókolgatni. Hirtelen
nem tudom, az egyszerre több ponton érkező, örjítő ingerek közül melyikre figyeljek, így inkább átadom magam az
összesnek. Becsukjam a szemem, vagy inkább nézzem, ahogy a világ legszexibb pasija engem kényeztet? Átjárja
egész testemet a borzongás, az újdonság élménye, a lebukás félelme, a testemet érő csodák impulzusa, minden
idegszálam pattanásig feszül, és pár (monoton) kattanás után megérkezik a mindent elsöprő orgazmus is. Nem
adhatunk nyilvánvaló hangokat, így egymás csókjába kiabáljuk a kéj pillanatának elfojtott sóhajait. Rövid,
összekapaszkodó pihegés után vigyorogva szabadulok ki az öleléséből, és megpróbáljuk a kinézetünket kevésbé
árulkodóvá tenni. Haj, ruha igazít, környezet visszarendez, majd pár perc és könnyed csók elteltével külön-külön
hagyjuk el a titkos légyott helyszínét. Én senkire sem nézve visszaülök a helyemre, és azt tervezem, írok a
főnökömnek egy levelet, hogy ezeket a kéthavi találkozókat jó lenne sűríteni, mondjuk heti rendszerességűre.
Szerintem jót tenne a csapatszellemnek. Pár perc múlva Rafa is megjelenik a közös irodatérben, enyhén csapzottan
az asztala felé halad, de egy gyors kacsintást küld felém, én pedig kipirult arccal ülök a helyemen. Mereven
koncentrálva bámulok a monitorra, nehogy valaki most jöjjön ide bármit kérdezni. Szerencsére mindenki annyira
elfoglalt, hogy senki nem fog gyanút. Ezt megúsztuk. Mázli, egyébiránt, azt hiszem, azonnal nézhetnék új munka
után, pedig úgy érzem, itt határozottan el tudom magam képzelni hosszabb távon is. Jó a csapat. Később látom, hogy
valaki megy a fénymásolóba, remélem, nem hagytunk rendetlenséget. Pech, hogy a váratlan, rögtönzött randevú
következtében egyikünk sem vette észre, hogy a fénymásoló közben folyamatosan adja ki a képeket, amiket az
elmúlt percekben végig, a billentyűparancsnak megfelelően szorgalmasan készített.